Lakik itt a környéken egy skac. Figyelem egy ideje. Szerintem még nincs húsz, de született autóbuzinak nézem. Vett egy Suzuki GTI-t magának, és azt próbálja reszelgetni, csinosítgatni. Ő nem egyike a tucatnyi kis divatmajomnak, akik szerint a neontól lesz erősebb a kocsi, és a leghatékonyabb tuning a polírozott váltógomb...Nemrég fültanúja voltam a kúton, ahogy a hasonszőrű haverok "illegalra" hívták gyorsulgatni éjjel. Mire azt válaszolta, hogy 400 méter egyenesen a hülyegyerekek sportja. Ő nem ilyen versenyekre vágyik.
Lassan húsz évvel ezelőtti önmagamat látom benne. Friss jogsi, karikalámpás ezerkettes, ami maga volt a pénztemető. Meg az álmok, a vágyak. A gyerekkorban magamba szívott benzinszag, a száguldás utáni vágy, a sebességmámor, az adrenalin. Bátrak voltunk, és szegények. Sosem volt pénzünk semmire, így magunknak reszeltünk, fúrtunk faragtunk a nálam akkor egy évvel idősebb ezerkettőn. Visszagondolva már csak a röhögés kerülget, ahogy felidéződnek az akkor elkövetett "tuningok". Mert le kell ültetni a kocsit, így kivágtunk a hátsó rugóból, mert keménynek is kell lennie, ezért szétszedtük a teleszkópokat úgy, hogy fogalmunk se volt a szelepelés működési elvéről...De azt tudtuk, hogy sűrű olajtól nehezebben jön szét, ezért kicseréltük motorolajra a benne lévőt, majd mikor nem találtuk elég keménynek, egy kis LZS zsírt is oldottunk bele. Aztán mikor ketten alig bírtuk széthúzni a berakáshoz, gondoltuk elég jó lett...
Majd kipuffot hegesztettünk alá 100-as acél csőból, amit mást nem találva körfűrész lappal fenekeltünk el. Lett akkora hangja, hogy Sopronban hallották, amikor Miskolcon beindítottam :))
Majd a nálam nagyobb vállú motornak estünk neki, és fúrás után rájöttünk, hogy a síkolt hengerfejből hiányzó tizedek bizony jótékony hatással vannak a motorerőre. Aztán persze versenyülés is kellett, amit az egyik cimbora vízvezeték szerelő faterjának csőhajlítójával készítettünk el, és saját kezűleg kárpitoztunk, sebész tűvel varrva az anyagot. Hááát...szép nem lett, meg jó se, mert a beton futóművel kombinálva leverte a vesémet, kirázta a tömést a fogaimból, hosszútávon pedig véraláfutást okozott a combjaim hátulján.
De az érzés kárpótolt mindenért. Majd anyámat sikerült rábeszélni, hogy a bontóban bugázott biztonsági övekből négypontosat varrjon, aztán a következő projektben hátsó kaput hegesztettünk a vasba bukócső gyanánt. Akkoriban ez még elég volt ahhoz, hogy a helyi bokorugrón rajthoz lehessen állni. Összedobtuk a nevezési díjat, kiszámoltuk szinte cseppre a benzint, majd a TSZKer használt gumikat tároló telepén kukáztunk négy egyforma Uniroyal esőgumit, mert az nyugati volt. Aztán nekivágtunk. A hiányzó vezetési tudást vakmerőséggel pótoltam, meg némi ésszel. Mert tudtam, hogy az esőben csúszós úton jól jöhet az a zsák cement, amit az esetleges olajfolyás eltüntetésére hoztunk magunkkal. Így bedobtuk a zsiguli hátuljába, és ballaszttal autóztunk végig. Nem néztük az időket, nem foglalkoztunk a többiekkel. Egyszerűen élveztük a vérünkben száguldozó adrenalint, az autózás, a száguldás örömét, mert megcsináltuk! Eljutottunk oda, ahová álmodtuk magunkat.
Talán ennek a skacnak is sikerül. Egyszer.
