Neeeem...nem a manuális onanizáltató szolgáltatásról lesz szó.
Hanem az angol egészségügy legújabb vívmányáról, a együttérzési mutatóról. Mi ez? Egyszerű. Alan Johnson egészségügyi miniszter úgy véli, egy mosoly, egy simogatás, egy jó szó is éppen úgy gyógyíthat, mint akár egy jól sikerült kezelés vagy műtét. Ezért a parlament elé terjesztette ötletét, és mérhetővé teszik az egyes kórházak, osztályok személyzetének betegekhez való hozzáállását. Az eredményt közzé teszik az interneten, a beteg pedig választhat a számára legszimpatikusabban simogató osztályok közül kedvére. Náluk ez része annak a reformcsomagnak, amit egészségügyi szolgálatuk 60. évfordulójára hoznak létre. Jah, és minden szakszervezet lelkesen és egyhangúlag támogatja.
Valamiért azt érzem, egy egészen picit előrébb járnak nálunk, ebben is.
Elképzeltem itthon hogyan működne egy ilyen. Özv. Staubinger Dezsőné (Gizi néni)szövőgyári nyugdíjas megjelenik a belgyógyászati szakrendelésen, mert szorulása van. Margitka a számosztóban kedves mosoly kíséretében letépi az 1153. sorszámot, kezébe adja, megnyugtatóra mélyített búgó hangon elsusogja:
-Alig ezren várnak Maga előtt kedveském. Ülőhely már nincs, de tessék nyugodtan a fogasba kapaszkodva várakozni. Úgy könnyebb.
Majd végigsimít a cserzett arcon, és a fogas irányába állítja segítőkészen. A lassan telő délelőttben Gizi néni csendben várakozik, figyeli az időnként felbukkanó asszisztencia kedves viselkedését, ahogy a beutalók, személyik összegyűjtése közben nem türelmetlenek, kedvesen és csendben beszélnek a betegekkel, minden megjelenés alkalmával megnyugtatóan végigsimogatják a várakozókat, hideg ásványvizet és szőlőcukrot osztanak, sőt, Gizi néni fogast markoló tenyerébe finom puha szivacsot csúsztatnak, mert még feltöri a csúnya vas. Köszöni szépen, tényleg jobb így, szinte megkönnyebbül, úgy érzi talán már egy puki is menne, de még nem próbálkozik. Alig fordul bele az idő a délutánba, mikor kettő óra magasságában végre Gizi nénit szólítják. A rendelőben Dr. Vermox meleg kézfogással és cuppanós puszikával fogadja, kedvesen érdeklődve hogylétéről. Beutalója tanulmányozása közben elnézést kér a csöppnyi várakozásért, elismerő szavakkal méltatja erre az alkalomra választott otthonkáját, dicséri feszes kontyba csavart frizuráját, minek elkészítését még nagymamától tanulta valamikor 1917-ben. Gizi néni pillanatról pillanatra érzi jobban magát a kedves szavaktól, a törődéstől, az odafigyeléstől. Biztonságban van, az empátia úgy veszi körül mint nagymama meleg gyapjútakarója lánykorában. Érzi közel már a gyógyulás pillanata. De még milyen közel!
Összeszorított lábait próbálja letenni a vizsgálóasztalról, szeretne elindulni, de a megkönnyebbülés nem várhat. Szervezete hang és szagorgia kíséretében szabadul meg a gyomrot markoló szorítástól. Ijedténél csak felszabadultsága nagyobb, mert Dr. Vermox nem hagyta cserben, sőt, ágya mellett állva megnyugtató mosolyával fogja a kezét.
Néhány perc, és gyógyulttá nyilvánítják. Amíg Dr. Vermox a papírok kitöltésével foglalatoskodik, Gizi néni egy lopott pillanatban a fertőtlenítőben ázó kolonoszkópra ölti nyelvét amúgy kislányosan, majd elégedetten elbiceg a villamos megálló felé. Amíg odaér, eszébe jutnak József Attila elferdített szavai:
"Beszarni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."
